Véleményem szerint egy esküvő tervezése közben, az elsődleges szempont, amit figyelembe kell venni, (a vendégek számától függetlenül) hogy elsősorban két embernek kell jól éreznie magát: a menyasszonynak és a vőlegénynek. Minden egyes, a több hónapon át tartó tervezgetés közben felmerülő kérdésnél ezt kell szem előtt tartani – és persze végül az esküvő napján is.
Magam ellen beszélek? Igen is meg nem is. A pár szava szent, és egy menyegző menetrendje is akkor a legjobb, hogyha a pár örömét szolgálja és nem feltétlenül a fényképészét. Nyilván az esküvő idején sem áll módunkban korrigálni a Nap állását, vagy erejét és nem minden szobát terveztek tökéletes fotóstúdiónak, így sokszor elég kreatív megoldásokkal tudjuk csak megörökíteni a vissza nem térő pillanatot. Sőt, ritkán be kell ismernünk a vereséget, és egy sóhaj társaságában elengedni azt. De ha mégis sikerül a pixelekbe zárni, az felemelő érzés – nekünk is és persze a párnak is. Rengeteget tanultam az ilyen helyzetekből. Egyre többet értek abból, hogy hogyan működik a fény, vagy hogyan működök én magam az ilyen alkalmakkor.
Ami miatt viszont továbbra is kiállok az állításom mellett, miszerint a pár boldogsága a legfontosabb aznap, annak nem technikai háttere van. Abban a műfajban, melyben megleltem magamat, az őszinteség felülírja a műszaki vagy fizikai szabályokat. Hagyom, hogy a leendő férj és feleség őszinte kémiája fesse meg a napot miközben én figyelmesen kísérem őket útjukon. Az ünneplők közt megbújva, vendégnek öltözve észrevétlenül gyűjtöm össze azokat a valódi momentumokat, amelyek emlékezetessé teszik az alkalmat, vagy amelyekre nem is emlékeztek volna, de később mégis mosollyal az arcukon nézik vissza. Hagyom hömpölyögni az eseményeket, hagyom a párnak, hogy önmaguk lehessenek, és igazán megünnepelhessék, hogy megtalálták egymást. Az így születő őszinte mosolyokat nagyon nehéz mesterségesen megteremteni – talán lehetetlen is.