top of page
Keresés
  • Szerző képeMészáros Máté

Legyetek önmagatok az esküvőtökön is!

Véleményem szerint egy esküvő tervezése közben, az elsődleges szempont, amit figyelembe kell venni, (a vendégek számától függetlenül) hogy elsősorban két embernek kell jól éreznie magát: a menyasszonynak és a vőlegénynek. Minden egyes, a több hónapon át tartó tervezgetés közben felmerülő kérdésnél ezt kell szem előtt tartani – és persze végül az esküvő napján is.


Magam ellen beszélek? Igen is meg nem is. A pár szava szent, és egy menyegző menetrendje is akkor a legjobb, hogyha a pár örömét szolgálja és nem feltétlenül a fényképészét. Nyilván az esküvő idején sem áll módunkban korrigálni a Nap állását, vagy erejét és nem minden szobát terveztek tökéletes fotóstúdiónak, így sokszor elég kreatív megoldásokkal tudjuk csak megörökíteni a vissza nem térő pillanatot. Sőt, ritkán be kell ismernünk a vereséget, és egy sóhaj társaságában elengedni azt. De ha mégis sikerül a pixelekbe zárni, az felemelő érzés – nekünk is és persze a párnak is. Rengeteget tanultam az ilyen helyzetekből. Egyre többet értek abból, hogy hogyan működik a fény, vagy hogyan működök én magam az ilyen alkalmakkor.


Ami miatt viszont továbbra is kiállok az állításom mellett, miszerint a pár boldogsága a legfontosabb aznap, annak nem technikai háttere van. Abban a műfajban, melyben megleltem magamat, az őszinteség felülírja a műszaki vagy fizikai szabályokat. Hagyom, hogy a leendő férj és feleség őszinte kémiája fesse meg a napot miközben én figyelmesen kísérem őket útjukon. Az ünneplők közt megbújva, vendégnek öltözve észrevétlenül gyűjtöm össze azokat a valódi momentumokat, amelyek emlékezetessé teszik az alkalmat, vagy amelyekre nem is emlékeztek volna, de később mégis mosollyal az arcukon nézik vissza. Hagyom hömpölyögni az eseményeket, hagyom a párnak, hogy önmaguk lehessenek, és igazán megünnepelhessék, hogy megtalálták egymást. Az így születő őszinte mosolyokat nagyon nehéz mesterségesen megteremteni – talán lehetetlen is.

112 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page